Szerda
Szívem szerint írnék egy levelet Martinnak. Amiben valami ilyesmit írnék:
Kedves Martin!
Remélem boldog vagy, hisz visszakaptam a sorstól azt, amit veled tettem. Gondolom emlékszel, miután szakítottunk, hogy érezted magad. Hát most én is úgy érzem magam. Mióta közölted az álláspontod, azóta nem merek beszélni veled, hisz félek, ezzel csak magamnak ártanék. Másrészről, viszont szeretném.... Ha jól emlékszem, január 7.-én beszéltünk utoljára. Akkor mondtad el, hogy már nem szeretsz. Azon a héten, még nem is éreztem át teljesen, mit is vesztek ezzel. Boldog voltam, egyszerűen nem tudatosult bennem. Mostanra azonban már tudatosult, és pont ez tett tönkre. Amióta tudatosult bennem ez a tény, azóta folyamatos fejfájás, rémálmok gyötörnek. Arról nem is beszélve, hogy az idegrendszerem sincs a legjobb állapotban, hol hányingerem van, hol szédülök. Tegnap még a mellkasi fájdalmam is jelentkezett, minek következményeként anya elvitt az ügyeletre.
Nem vagyok jól... hiába próbálom leplezni, nem megy. Egyáltalán nem vagyok jól. Ez persze, nem csak a te hibád, hisz mások is rátettek egy lapáttal, és persze magamnak kerestem a bajt. Mégis valami azt súgja, hatalmas közöd van hozzá.
Bárcsak tudnám, nálad ez meddig tartott, akkor legalább "tudnám", nálam meddig fog....
Furcsa, mi? Egyszer te szenvedsz miattam, egyszer én miattad.... és mégsem látjuk a fától az erdőt. 
Tudod, az a legnagyobb baj, hogy a te barátaid nem ismernek engem. Ha csak egyszer beszélgetnél el az én barátaimmal, hogy ők hogy látják a dolgot,- hogy vajon szeretlek e még? és akarnám e folytatni?miket tennék meg érted?- akkor szerintem egyből másképp látnád... Ők tényleg ismernek engem, és azt hittem te is eléggé ismersz, hogy ezt tudd.
"És még én vagyok a gyenge?"- Egyetlen barátommal nem ültél le beszélgetni, hogy ők kívülállóként hogyan vélekednek erről, csak a te barátaidra hallgattál....és csak ezért döntöttél úgy, mert az összes legjobbnak nevezett barátod, ezt tuszkolta beléd. Egyikőjük sem állt ki mellettem, még azok sem akik elvileg kedveltek. Tudom, téged ez nem érdekel, de nekem fáj, hogy akikről azt hittem szeretnek, hátba döfnek. Jó, persze tudom, hogy azt akarják, hogy te boldog légy. De mondd: ők vajon beléd látnak? Tudják mitől vagy boldog? Átérzik az érzéseidet? Tudják, mit miért teszel, vagy éppen nem teszel? - Mert szerintem nem. Ezt csak te tudhatod....
Mondd: Most boldog vagy?