A hét eseményei
Majdnem egy hete írtam az utolsó bejegyzésem, pedig rengeteg minden történt velem azóta.
Természetesen megírtam hétfőn a biológia próbaérettségit, ami elég jól sikerült, ráadásul a történelem kiselőadásom, is hihetetlen volt, hisz pont akkor ment el forgatni a töri tanárunk a kampányfilmet, így előadtam, de persze nem kellett megerőltetnem magam, simán felolvashattam a könyvből. Kedden szintén próbaérettségit írtam, amiről viszont azóta sem kaptam visszajelzést, mennyire lett jó, vagy mennyire lett rossz. Majd elválik.
A hét kezdete elég nehéz volt, de ahogyan teltek a napok, egyre könnyebbé vált, így mondhatni boldog voltam. Szerdán egész nap Daisyvel voltam, vásárolgattunk és bolondoztunk, aminek szintén nagyon tudtam örülni, hisz nagyon régen tettük már. Felszabadult jókedv árasztott el mindkettőnket. A hét további részét nagyrészt Martinnal töltöttem. Csütörtök délután, találkoztunk, és nagyon sok mindenre fény derült, az alatt a 3óra alatt míg együtt voltunk. A Szinvaparkban ültünk, és szinte mindent megbeszéltünk. Először nem akartam, a "kapcsolatunkról" beszélgetni, hisz féltem, hogy olyat mond ami fájna, így el akartam terelni a témát. Ami nála persze lehetetlen. Így ezt is megbeszéltük. Visszatekintve nem is baj, hisz legalább mindkettőnk megtudja a másik álláspontját. Voltak benne durvább, és kevésbé durvább kijelentések is. Jó is és rossz is, vegyesen. Mégsem bánom. Megtudtam, amit eddig is éreztem, de úgy voltam vele, amíg nem mondja ki, addig nem is gondolom valóságosnak. Valóban szeret, és valóban szerelmes... csak fél. Ami persze érthető, a múltunkat tekintve. Nem is bántom érte, hisz van valóság alapja. Engem csak annyi zavar, hogy van kb. 2 hónapunk, de ezt a két hónapot is megnehezíti azzal, hogy a jövőjéről kezd el beszélni. Félreértés ne essék, örülök, hogy megosztja velem, csak nem túl jó érzés végighallgatni azt- amit eddig is tudtam, mondjuk- hogy 2 hónap múlva felutazik Pestre és mindennek vége. A jövőjében én már nem szerepelek. Örülök, hogy boldog és hogy lelkes, csak néha tekintettel lehetne arra, hogy ez nekem mennyire rosszul esik. Ezt leszámítva, szeretek vele lenni, még a mai napig. Tudom, tudom, egyszerűbb lenne, ha most vége szakadna mindennek, mert mire elkerülök egyetemre, vagy fősulira- attól függ, hova vesznek fel- addigra kiheverem, és teljes erőmből a jövőmre összpontosíthatok. Valahogy mégsem ez van a fejemben, Az a baj, hogy én még mindig szeretem, és kötődöm hozzá. Nem tudom, jobban mondva nem akarom elengedni. Majd ha el kell engednem el fogom, addig viszont igyekszem úgy alakítani a dolgokat, hogy mindkettőnknek jó legyen. Nem törődöm a jövővel, az még úgyis kételyekkel teli, a jelenre koncentrálok. Ha vele vagyok, tényleg boldognak érzem magam, és ez tényleg nem megjátszás.
A pénteken is valami eszméletlen jól sikerült. Estellel elmentünk este táncházba. Hihetetlen hangulat járta körül azt a kis termet, nem is gondoltuk volna az elején, hogy ennyire jól fogjuk magunkat érezni. Hatalmasat csalódtunk, de persze jó irányban. Szinte senkit sem ismertünk, mégis valahogy vonzottuk magunk köré az embereket. Eszméletlen volt. Estell talált magának egy kalapos pasast, hát mit ne mondjak, nem rossz alapanyag. Táncoltunk vagy másfél órát, persze nem egyhuzamban, azt nem bírtuk volna, de nagyon kis ügyesek voltunk. A végén még felkérést is kaptunk, hogy járjunk már el a Selyemréti néptánc csoportba, minden kedden. Látszott rajtunk, hogy jól éreztük magunkat, ami persze így is volt. Hihetetlen élmény volt ez mindkettőnk számára.
Estell a 22:50es busszal ment haza, míg én valamelyik nap megbeszéltem Martinnal, hogy náluk alszom, hisz másnap több mint egy hétre elutazik Erdélyre. Igen, ő mindig is ilyen volt, nem bír megmaradni a hátsóján. Ami persze nem baj, de még nem tudom, hogyan fogom kibírni. Nem is a nem találkozással van a problémám,hanem hogy másfél hétig mondhatni nem is fogunk beszélni. Érdekes lesz. Lenne dolgom bőven, hisz tanulni kellene az érettségire is, ráadásul elhalmoztak dolgozatokkal is a szünet után, de persze jó lett volna őt is látni a szünetben.
Főleg úgy, hogy 2 hónap, és ha nem is végleg, de elszakadunk egymástól- újra.