Bonyolult élet
Egyre jobban kezdenek kicsúszni a kezem közül a dolgok...
Egyik pillanatban azt veszem észre, hogy van egy családom aki itt van körülöttem, a másikban meg már Anya elköltözött, valamint Apa is elkezdte megkeresni az ő párját. Az igazságot megvallva egyiknek sem tudok szívből örülni. Hogy miért? Mert úgy érzem nagyban eltávolodtam mindkettőtől, és mintha elvették volna őket tőlem.... Már azt sem tudom, hova kellene hazajönnöm... Amiért még a mai napig itt vagyok, és el tudom viselni mindezt, az nem más, mint Guy. Nagyon sokban segít nekem. Mindig ott van mikor szükségem van rá, de még így is nagyon nehéz.... Nem tudom mikor kellett ennyi terhet a vállamra venni. Csodálkozok is, hogy hogyan bírtam ki eddig, és bírom még most is? A szerelem hatalmas pluszt ad az ember életében, mégsem hittem volna soha, hogy ennyit.... Amitől eddig elzárkóztam, az most mind megvan, és örömmel tölt el... mégis a családom egyre jobban romokban hever...
Anya végre boldog, igazán boldog, aminek nagyon örülök, de ehhez el kellett veszítenem egy részét... nincs itt velem mindig, nem tudok vele mindenről beszélgetni, nem látom akkor mikor szeretném. Apa pedig, mint ma kiderült, el akar költözni itthonról.. el akarja adni a házat (gondolom én), és oda akar költözni a nőhöz. Jó, persze neki is ugyanúgy szüksége van szeretetre és törődésre, mint mindannyiunknak, mégis teljes mértékben rossz érzés... mi lesz akkor ha tényleg elköltözik, én hova menjek "haza"? Nővéremék is házat akarnak venni a közeljövőben.... akkor tényleg egyedül maradok. Oké van hol lennem hisz Eger már szinte az életem, örülök, ha ott lehetek, de mégis ha lakótársaim hazamennek, akkor vajon hogy fogom érezni magam, hogy nekem nem nagyon van hova mennem? Persze mind anya, mind Apa szívesen látnának az új helyen... de valahogy nem szeretnék más emberekkel lenni. Az egy dolog, hogy igyekszem elfogadni a helyzetet, h ők ketten már sohasem lesznek együtt, de ez akkor is más.
Bárcsak lenne keresetem, egy percet se aggódnék e felől, képes lennék eltartani magam, és végre élhetném az életem, ahogy az nekem tetszik...