Az a bizonyos szerda
Vannak még csodák, csak hinnünk kell bennük *-*
Nem is tudom, milyen szó illene legjobban a szerdámra. Talán, az érdekes vagy a meglepő. Nem tudom dönteni, talán nem is kell. A lényeg, hogy nagyon jó napra sikeredett. Álmodni sem mertem volna jobbat. Egy iszonyú délelőtt után, újra láttam a fényt az alagút végén. A reggeli kedvetlenségből hatalmas fordulatot vett az egész napom hangulata. Ez persze nagyban köszönhető Daisynek, aki mindig ott an, ha épp szükségem van rá.(Ez sok barátomról elmondható, szerencsére:)) Elmaradt a fakultációm, aminek annyira nem örültem, hisz egyre közelebb az érettségi, és egyre nagyobb az idegesség is. Így Daisyvel kitaláltuk, hogy befesti a hajam, mert még hétfőn megvettem a hajfestéket hozzá. Emlékeztem, hogy megbeszéltük Martinnal, hogy szerdán összefutunk, de mivel nem volt fakom, így volt másfél órám-gondoltam ennyi idő alatt megoldjuk. Hát, nem úgy alakultak a dolgok, de szerencsére így sem ment fuccsba minden. Nagyon jókat beszélgettünk, mintha újra közelebb kerültünk volna egymáshoz, nagyon örültem neki. Ráadásul még vásárolgatni is elmentünk, aminek kifejezetten örültem. Igaz, sokáig nem maradhattunk hisz ő is fáradt volt, én meg megígértem Martinnak, hogy még aznap találkozunk. Így is lett, olyan 6környékén felszálltam egy buszra ami kivitt a megyei kórházhoz. A buszon találkoztam egyik osztálytársammal, aki kissé lefoglalta a gondolataimat, így nem agyaltam azon, hogyan folytatódik a napom további része.
A buszon is fülig érő szájjal utaztam, egyszerűen nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Leszálltam, kerestem mindenhol és mikor megláttam, melegség töltötte el szívem- Tudom, nem szerethetem, mert ezzel csak magamnak ártok-, de ugyan már, ez most miért érdekeljen? Miért vonjam meg magamtól azt amit akarok? Tudom, és természetesen fel vagyok rá készülve, hogy bármikor a képembe mondhatja, hogy már nem kér belőlem.... de Istenem, addig miért ne lehetnék boldog? Addig miért nem szerethetem? Nem egyszerű dolog megszeretnem valakit, mert mindenkivel szemben vannak elvárásaim, és feltételeim, de ha megszeretem, akkor őt tényleg szeretem.... Tudom, fájni fog, ha ennek vége, de régebben mindig azon járt az agyam mi lesz majd... már nem így fogom fel a dolgokat, már nem érdekel mi lesz majd, a most érdekel, és az érdekel, hogy boldogság töltött el szerdán. - Szakadó esőben várt rám, a buszmegálló mellett, még csak be sem húzódott az eső elől. Sajnáltam, hogy tiszta víz szegény, mégis ez a megázott pasi tönkretesz engem. Mindig is vonzott, de nem hittem volna, hogy valaha is tud ennél jobban, és tessék. Megállt bennem az ütő... Ne kérdezzétek mit mondott, vagy miről kezdett el először beszélni, nem tudom. Valahogy nem is érdekelt, a fantáziámat túl szabadjára engedtem. Csodálatos pillanat volt, szinte filmbeillő. Sétáltunk felfelé hozzájuk a szakadó esőben. Beszélgettünk, bár arra már nem is emlékszem miről, azt tudom, hogy útközben ecsetelte mennyit mászkált egy vmiért, amit nem mond meg, hogy mi, de tudja, hogy boldogság fog eltölteni miatta. Direkt bosszantott, egyre több információt mondott el róla, de mégsem olyat, amiből rájöhettem volna. Felértünk, lecuccoltunk és megmutatta. Nem hittem a szememnek.
Egy Ballantine's-t vett, ezért mászta körbe a fél várost. 
Nagyon megörültem neki, persze nem csak miattam tette- hisz ez az elején lejött, hogy célja van vele, de mint aki nem tud semmit, belementem a játékba, hisz egy cseppet sem bántam. Nem volt otthon senki. Először megszárítottam a haját, mert féltem, hogy beteg lesz. Nem lett túl jó, bár nem is nagyon értek hozzá, de azt mondta, nem zavarja, hisz a lényeg az volt, hogy én szárítsam. Hát, olyan lett amilyen. Nekem mindenhogy tetszik :$. Aztán olyan kis édesen kitöltötte a whiskyt. Minden apróságra odafigyelt, olyan jó érzés volt, hogy ezt újra nekem teszi-, meg sem érdemlem, mégis körülöttem forog. Jó érzés volt, ha csak egy pillanatra is, azt képzelni, hogy újra együtt és boldogok vagyunk. Persze ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, és csak bámultam ki a fejemből, miközben ő hol a jéggel, hol a pohárral, a szívószállal valamint a zenével volt elfoglalva. Aztán bementünk a szobájába, leültünk és elkezdtünk beszélgetni, jó érzés volt vele nyíltan őszintén társalogni. Én is, de ő is tudott meg érdekes dolgokat. Jókat kacagtunk, boldogság járta át körülöttünk a kis szobát. Imádom a szobáját, pasis, de mégis gyönyörű. Tökéletesen berendezett, szép, kedves emlékekkel tele- lélegzetelállító. Nem ittunk sokat, hisz amit ittunk is colaval hígítottuk, mégis mindketten megéreztük- persze éppen hogy csak. Jól éreztük magunkat egymás társaságában, legalábbis nekem ez jött le. Aztán kimentem a mosdóba, ő addig zenét keresett a gépén. Visszamentem, leguggoltam Poppyhoz és meglestem mi újság van vele. Majd felemelkedtem,- addigra ő is megfordult a géptől- megkérdeztem megölelhetem e. Nem hátsószándékkal öleltem meg, bár lehet azt hitte. Hosszú ölelés volt- emlékszem még Nyéken volt, mikor legelőször megöleltük egymást, picit hosszabbra húzódott, mint egy baráti ölelés, és ezt mindketten tudtuk, csak nem említettük a másiknak- azzal a bizonyos 2 másodperccel tartott tovább. Majd el akartam engedni, mikor rádöbbentem, ő nem. Mint minden filmben itt is tudni lehetett, most jött el az a pont, hogy vagy: belevágunk, vagy nem. Megtettem az első lépést, megcsókoltam. Először érdekes volt- elszoktunk egymástól. Mégsem vette el a kedvem, hisz szinte már a reményem is odalett, hogy ezt valaha még egyszer megtapasztalom. Erre tessék, a sors útja kifürkészhetetlen.
Boldog voltam, Isten tudja mikor voltam ennyire boldog utoljára. Abban a pillanatban semmi sem érdekelt, nem érdekelt, hogy nem az enyém, nem érdekelt, hogy ősztől Pesten lesz, nem érdekelt, hogy ő nem engem akar. Semmi sem érdekelt, hisz abban a percben úgy éreztem, hatalmasat hazudott január 7.-én, mind nekem mind saját magának. Én ezt akkor, meg is mondtam neki, és nem érdekelt, az sem ha kioszt, hisz tudtam, nekem van igazam. Tehet bármit. Valóban, nekem volt igazam és ezt ő is tudja, nem mondta ki, de én tudtam. Elismerte. Ennyire már ismerem.
Újra egy isteni pancsizásban volt részem, igen irigykedhettek is :P . Kb olyan boldogan éreztem magam, mint akkor, mikor gyertyafényes habos pancsival lepett meg. Nem volt gyertya, romantika sem, de valahogy mégis jó volt. Az este további részét a fantáziátokra bízom.... :)
Szinte már el is felejtettem, milyen érzés ilyen boldognak lenni. Fenomenális.