Visszaemlékezés

2013.01.15 21:12

Való igaz, rettentő régen írtam már a kis oldalamra, de ezt elég sok minden befolyásolta. Nem azért nem írtam, mert nem történt velem semmi, hisz elég pörgős kis életem van, nem panaszkodhatok, csak egyszerűen így alakult. Ha jól emlékszem 2012 szeptemberében írtam utoljára...
Valószínűleg az is nagyban közrejátszott, hogy ismét egy boldog, és jónak tűnő kapcsolatot marcangoltam szét darabjaira a butaságommal....valahogy sosem tanulok a hibámból :( Bárhonnan is nézzük, ez ismételten az én hibám- és ki szenved most e miatt a legjobban? Hát ismét én... Pedig a boldogságot keresem, de valahogy mégis olyan helyzetekbe keveredek, amiből sosem tudok szépen kijönni. Most is ez volt, mint ahogy az lenni szokott.
- Miért menekülök el mindig mindentől? Miért ijedek meg attól, ha érzem, hogy szeretnek? Miért?? Pedig épp ekkor kellene megnyugodnom és hátradőlve élvezni ennek a helyzetnek az ízét, élményeit. Valahogy ez nekem sosem jön össze, ilyenkor mintha megváltoznék, és egy másik lényem irányítaná a testem, mintha nem lennék tudatomnál, mintha nem bírnám felfogni a tetteim súlyát, és következményeit.... mintha az a valaki, aki ekkor vagyok, nem gondolkodna előre. Ami elég nagy baj. Mondhatni ez az egyik legnagyobb hibám. Nem tudom, hány kapcsolatot kell még tönkretennem azért, hogy megtanuljam, hogyan kellene ezt kezelnem. Persze, most megvédhetném magam a családi hátteremmel, hogy itthon sem az "életem végéig boldogok leszünk, és mint minden mesében, a való életben is létezik happy end"-et látom, tapasztalom. Sajnos ez az életemből eddig kimaradt (bár így sem panaszkodhatok, hisz így is sok olyan dolgot kaptam az élettől, amit más ember nem.) Valószínűleg ezért nem hiszek abban, hogy engem bárki is szerethet annyira, hogy még az éltét is odaadná értem (egy leheletnyi túlzással). Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy képes bárki is ennyire szeretni engem. A szüleimtől, testvéreimtől rokonságtól persze ez természetnek tűnik, de mint pasitól, nem. Tehát, most is abban a helyzetben voltam, hogy menekültem amerre csak láttam- de hogy miért, volt ez nekem jó?- ezt ne kérdezzétek, magam sem tudom. Egyik napról a másikra azon kaptam magam, hogy szakítottam Martinnal, és mivel Tylerrel jól kijöttünk, így nála kerestem a választ a dolgokra. Meglehet, hogy az ő feltűnése, picit összezavart engem teljesen, hisz volt, egy idő mikor nem beszélt velem, majd ismét találkozgattunk, trécseltünk. Mégsem tartom fontosnak, hisz volt egy biztos pont az életemben, ezt holmi fellángolás miatt miért áldoztam volna fel?- Nem tudom, mi szállt meg akkor vasárnap délután, de hogy nem jót cselekedett, azt most érzem igazán. Lassan 3 hónap telt el azóta, és még mindig ugyanúgy érzek Martin iránt, mint akkor. Mintha semmi sem valtozott volna, pedig igenis változott. Volt, idő mikor szóba sem állt velem, hisz elmenekülésem miatt egyszer csak Tyler karjaiban találtam magam, amit így visszagondolva rettentő mértékben megbántam. Persze, ez vele szemben csúnyán hangzik, de ez az igazság. Nem lett volna szabad, hisz mire is volt jó? Együtt voltunk 1 hónapot úgy, hogy közben nem őt szerettem, és ő sem szeretett, csak próbáltunk boldogok lenni együtt, mert hittük, hogy ennek így kell lennie. Reménykedtem benne, hogy nem is érdemlem meg Martint, hát egy biztos.... ezek után már nem is. Kellett neki is 2 hónap, míg szóba állt velem. Aztán egyre többet és többet találkozgattunk, volt, hogy haza sem engedett, hanem felmentünk hozzájuk, és végigbeszélgettük az éjszakát. Ismét olyan nyugodtnak és biztosnak éreztem a dolgot. Még karácsony előtt is náluk voltam, mikor a szülei elmentek telelni a Balcsira. Akkor is mintha szét se mentünk volna, annyira jó érzés fogott el, és őt is, hisz láttam rajta. Boldognak tűnt.
Aztán eltelt 2 hét, és minden megváltozott. Nem válaszolt az smseimre, hívásaimra, üzeneteimre sem. Tudtam, hogy elolvasta őket, hisz kijelezte, de egyikre sem reagált úgy, ahogy azt kellett volna. Anno megbeszéltük, hogy együtt töltjük a szilvesztert. Nem jött össze. A barátaimat választottam helyette, amit úgy tűnt megért, hisz még ő is mondta. Persze meg akartam oldani, hogy 2 helyen legyek, de nem engedte. Lemondott rólam...
Azóta egyszer beszéltünk. Nem kertelt, elmondta, hogy már nem érez úgy irántam, mint akkor, hogy valami megváltozott, vagy hogy csak épp most jött rá erre- ezt ő sem tudja, de egy biztos, már nem szeret. Lemondott rólam.... Végleg lemondott rólam.