Újra együtt <3
A hét elején valamelyik nap, vagy kedden v szerdán (szept. 11-12.)már nem tudom pontosan, írtam egy levelet Martinnak. Leírtam benne az érzéseimet, a gondolataimat. Egy aránylag hosszú őszinte levél volt, melyet másnap akartam odaadni neki. Nem volt első órája, így feleslegesen másztam le a 2. emeletről, hogy átadjam neki. Óra végén szintén lementünk egyik barátnőmmel, hogy a kezébe adhassam és fűzhessek hozzá pár szót. Még mindig nem ért be a suliba, nekem viszont tesi órám volt így sietnem kellett átöltözni mert csak 5 perces szünet vana 2 óra között. Odaadtam az egyik osztálytársának, hogy majd továbbítsa neki. Még aznap találkoztam vele az udvaron, így meg tudtam kérdezni, hogy megkapta e. Elég fura arckifejezése volt, amitől picit meg is ijedtem. Ha jól emlékszem hittan óra előtt futottunk össze, ahol picit elhívtam az emberektől, hogy hagy beszélgethessünk. Megkértem pár dologra, hogy az osztálytársaimmal ne beszélje ki a magánéletünket, hiszen semmi közük hozzá, bárhogy áll is most a helyzet. Természetesen megígérte, és ő sem akarta ezt megosztani velük, így picit megnyugodtam. Kérdeztem, hogy elolvasta e, amire azt a választ kaptam hogy majd valamikor megosztja velem mit gondol erről az egészről. Természetesen tudni szerettem volna, minél hamarabb, de elfogadtam a döntését. Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, elmegyünk valahova aztán dumálunk egy jót. Kérdzetem az olasz útról is hiszen akkor kapta meg a pontos leírást a kirándulásról. Említette, hogy kedd este 10környékén érnek Miskolcra, és hogy utána az sme kizárt, hogy eljön hozzánk, hogy megbeszéljünk mindent. Meglepődtem ezen a mondatán, illetve alig mertem elhinni. Mikor hittan órán egyik barátnőm kérdezte miújság van, és elmeséltem neki, akkor sem hittem volna, hogy pontosan hallottam. Annyira hihetetlennek tűnt. Ez az egyetlen egy mondata olyan boldogsággal töltött el, hogy egész órán nem lehetett levakarni a mosolyt az arcomról. Alig vártam, hogy ismét csütörtök legyen. Bekövetkezett a várva várt másnap.
Alig vártam, hogy leteljen ez a borzasztóan hosszú, és nehéz nap. Utolsó órán, már nem tudtam semmi másra koncentrálni, csak arra hogy vele találkozok. Újra. Újra azzal a sráccal akit a legjobban szeretek, de mégis csak barátként találkozunk. Volt pár ötlet a tarsolyomba, hogy vajon hova is mehetnénk. Annyira nem votl jó idő, mint szerettem volna, így inkább a biliárdozásra szavaztam. Tetszett neki az ölet, így bementünk a szinvaparkba biliárdozni. Az elején nagyon boldog voltam, mintha misem változott volna. Aztán persze eltűnt ez a jókedv, mert ő viszont olyan rosszkedvűen jött ki a suliból, hogy nagyon azt éreztem, nem szeretné ezt a mai napot. Próbáltam feldobni a hangulatát, de egy ideig nem sikerült. Elkezdtünk beszélgetni, és megemlítette, hogy istenigazából ő nagyon tartott ettől a találkozástól. Ez körülbelül akkora ütés volt számomra mintha azt mondja, hogy soha nem jövünk össze többé. Nagyon váratlanul ért, és a mosoly az arcomon ragadt. Aztán idővel eltűnt. Próbáltam megjátszani, hogy boldog vagyok, de nem sikerült. Eléggé ismer már ahhoz, hogy ezt ne vegye be. Megkérdezte mi a bajom. Elmondtam, hogy az a mondata nagyon nem esett jól. Féltem, hogy csak azért talákozott velem, mert muszáj volt. Aztán alátámasztotta pár dologgal, hogy azt nem úgy értette, mert szeretett volna velem találkozni, csak félt, hogy nem tudunk értelmesen beszélgetni mint két barát. Személy szerint és próbáltam normálisan viszonyulni hozzá, és nem rámászni, pedig szívem szerint azt tettem volna, de tudta ez nem lenne helyénvaló. Így nem csináltam semmit. Próbáltuk mindketten oldani a hangulatot, egyszer meg is állította a játékot, mert nem hittem neki, hogy akar velem lenni. Ebből szintén hosszabb beszélgetés kerekedett ki, aztán letette a fehér golyót, én pedig folytattam cendben a játékot. Nem tudtam erre mit mondani, így inkább csendben maradtam. Letelt a játékindőnk, így elindultunk a Forintba sörözni egyet. Előtte vettünk a mi drága madárpókunkak, Poppynak kaját, mert egy hete nem evett. Beültünk a Forintba, pont arra a helyre, ahol az első csókunk történt. Ő akart arra a helyszínre menni, mert hogy szép emlék köti őt oda- ez volt az az emlék. Nagyon jól elbolondoztunk, beszélgettünk mindenről, kezdtünk feloldódni teljesen egymás társaságában. Jól éreztük magunkat, és egyszer csak rátértünk a dolgokra amiket nem szerettünk a kapcsolatunkban. Meg akartam kérdezni, hogy meddig ér rá, de nem akartam hogy ez elvegye a kedvét, így nem kérdzetem meg. Később átmentünk a kis Tescoba mogyiért. A boltban megkérdeztem, adhatok e egy puszit az arcára. Egyből rávágta, hogy nem. Ezen nagyon meglepődtem, bár próbáltam úgy tenni, mint akit, annyira nem érdekel, csak egy kérdés volt. Aztán kint mikor kibontottuk, meg akartam fogni a kezét, hogy beleönthessem a mogyit a kezébe. Félúton elhúztam a kezem, és úgy öntöttem a kezébe a mogyit. Aztán megjegyezte, hogy attól még hozzá érhetek. Reméltem, hogy nem tűnik fel neki, de aztán nevetésben törtem ki, és velem nevetett. Elég kínos volt, de már megszoktam ez ilyen szitukat, mert nap mint nap ilyenbe keveredem. Régebben bosszantott, hogy mindig beégek, manapság csak röhögök rajta. Aztán sétálktunk egy picit, közben beszélgettünk. Egyszer cska arra lettem figyelmes, hogy negyed 7 van. Kérdeztem, hogy nem megy edzésre? Mondta, hogy nem, nem megy meg am is már lekésett róla. Nagyon rosszul éreztem magam, mert múltkor annyira örült, hogy végre van edzés, és hogy mehet, és hogy most miattam nem megy el. Azt mondta ő döntött így, ő nem akart menni, ha akart volna elment volna. Este héttől nekem is táncom lett volna otthon, de megkérdzetem tőle, hogy mi legyen. Annyira nem akartam otthagyni, de táncra is jó lett volna menni. Azt mondta, szeretné ha ezt most kihagynám. Ezzel a lendülettel, írtam a tanáromnak, hogy ezt a mai alkalmat kihagyom. Sétáltunk tovább, és egy parkoló mellett leültünk az útpatkára és néztük az autókat, ahogyan közlekednek. Ott is beszélgettünk egy sortm de kezdtem fázni, így visszablattyogtunk a szinvaparkba. Benéztünk a dm-be, csak úgy. Megláttunk pár olyan dolgot, amiről kedves emlékek jutottak az eszünkbe. Találtunk egy nagyon finom illatú habfürdőt. *-* Elmerültünk az emlékekben, és csak arról tudtunk beszélni, mi lesz ha újra együtt leszünk. Aztán annyit beszéltünk róla, hogy valahogy Martin kezdett megtörni. Egyszer csak rámnéz, és azt mondja: Nem alszol nálunk? Természetesen a válaszom nem volt, de ő nem adta fel. Jött a kérdéseivel, hogy miért? mi tart vissza? tudom, hogy te is szeretnéd, akkor miért nem? Tény, hogy szerettem volna, de vele ellentétben én tartani akartam magam a megbeszéltekhez. Kimentünk a dmből, mert egy fél órája csak nézelődtünk, és féltem hogy gyanusnak néznek minket. Kimentünk a szivapark elé, ahol megtörtem. Megfogtam a kezét, és megcsókoltam. Valahonnan messziről valami hójó kis dal hallatszott, miközben csókolóztunk. Annyira filmbe illő volt. Alig akartuk elengedni a másikat. Öleltük egymást, majd ismét csókolóztunk. Könnybe lábadt a szemem az örömtől. Visszakaptam. Egy újabb esélyt kaptam az élettől, hogy jóvá tegyem mindazt amit elrontottam. Soha nem kapott még tőle senki második esélyt, én kaptam. Remélem ezt nem rontom el. Nyolc óra lehetett, mire felértünk hozzájuk. Féltem, hogy a szülei mit szólnak majd hozzám. Csak az apukája volt otthon, aki nem haragudott rám, és azt mondta, hogy ez a mi dolgunk, és nem szól bele, de örül hogy újra lát. Vacsiztunk egyet, majd közösen zuhanyoztunk egy hosszasat. Mindketten rettentő boldogok voltunk, szinte sugárzott rólunk a boldogság. Mire végeztünk a zuhanyzással hazaért az anyukája. Nagyon megörült nekem, még meg is ölelt, de persze megemlítette, milyen buta voltam. Ezen mindketten mosolyogtunk egyet, aztán visszamentem Martinhoz. Az éjszaka folyamán még behajtottam rajta a maszírozást, amit természetesen vissza is járt.....
Reggel rettentő jó érzés volt mellette ébredni, sokkal szebb lett a napom. Egész nap a csütörtöki nehéz táskámat cipeltem, de nem bántam meg, hogy nem mentem haza, és hogy vele maradtam. Nagyon szép nap illetve este volt vele. Nagyon emlékezetes. Remélem a mostani rajongásom iránta nagyon sokáig fog tartani. Így visszagoldolva, nem bánom, hogy akkor azt mondtam, hogy legyen vége, igaz mondhattam volna azt is hogy csak szünet ami jobban illett volna ehhez az egészhez. De végeredmény tekintetében ez így sokkal jobb, hiszen rádöbbentem mennyire is szeretem, valamint már azt is tudom, mit veszíthetek. Eddig nem tudtam mim van... kellett ez a pár nap míg rájöttem, milyen buta is voltam, és hogy nélküle semmi vagyok.
VELE EGYÜTT TELJES AZ ÉLETEM!!!! *-* Nagyon szeretem *-*