Türelmetlenség
Egyre kevésbé van türelemem az emberehez....
Mostanság, ha tehetem a cicámmal vagyok. Nem tudom elmagyarázni mi tört rám az elmúlt időben, de valahogy már egyre kevésbé vagyok társasági ember. Egyre jobban szeretek egyedül lenni,... Valahogy már nincs kedvem arra várni, hogy végre valaki rámérjem. Mostanság elég gyakran hallottam azt, hogy "bocsi, lekéstem a buszt..." vagy "bocsi, de nem tudok ott lenni, mert ....". Valahogy meguntam, hogy az elmúlt időben csak ez van. Elég idegesítő tud lenni egy idő után. Egyszer még oké, de ha napok óta csak ezt hallgatod, akkor egy idő után tuti kibuksz. Arról nem is beszélve, hogy egyre jobban érzem a régen elvesztett barátok hiányát. Még a mai napig elcsodálkozok azon, hogy milyen könnyen válik két barátból újra idegen. Elég egy rossz szó, tett, és máris vége mindennek... Pedig mindent meg lehet beszélni, nincs olyan dolog, amit ne lehetne. A baj csak ott van, hogy nem akarjuk. Nem akarjuk felhozni a dolgokat, nem akarunk róluk beszélni, mert van mikor ez csak fájdalommal jár. Nem akarjuk megmutatni az igazi, sebezhető arcunkat hisz félünk, hogy felhasználják ellenünk. Félünk, teljesen kinyílni másoknak. Félünk, hisz mindenkinek voltak olyan barátai, akiknek megnyíltak, aztán mégis elvesztették őket, vagy csak megharagudtak egymásra. Mi van akkor, ha e miatt, felfednek olyan dolgokat másoknak, amikhez semmi közük sincsen?... Nem könnyű megbízni valakiben. Néha elgondolkodom azon, vajon hány ember tudhat a dolgaimról, amiket csak a közeli barátaim tudnak. Vajon hány ember tudta meg azóta ezeket, és vajon, hány rossz akaróm akarja ezeket ellenem felhasználni?.... Kíváncsi lennék rá. Valamint kíváncsi lennék, az exeim hogyan gondolnak rám. Utálattal, sajnálattal, vagy inkább tudomást sem szereznek a létezésemről? Ezek mind, mind olyan dolgok, melyekre nem lehet válaszolni, mégis bennünk vannak....
