Merengés

2013.02.08 17:12

Tegnap nagyon sokat gondolkodtam a buszon....

Nem tudom, valahogy mindig a buszon jut eszembe Martin, és nem tudom miért. Semmi olyan emlék, ami olyan jó lett volna, nem köt oda, hogy most amit felszállok rá megcsapjon az emlékezés szele. Tényleg nem értem az összefüggést, bár mostanság már nem is nagyon keresem benne a logikát- hisz minek? Ülök a buszon és bámulok azokra a helyekre, tájakra amit nap mint nap, legalább kétszer látok, mégis minden egyes nap tud újat mutatni, tudok új dolgokat felfedezni, lehetőséget látni benne. Ez a nyugalom járja át elmém. Ehhez azonban szükség van egy fülhallgatóra és a kedvenc kis zenéimre is.

   

Ilyenkor egyik pillanatról a másikra azon kapom magam, hogy Martin jár a fejemben. Persze a reményt, hogy egyszer visszajön, - ha nem is az elkövetkezendő 4-5 hónapban, de talán utána- még a mai napig nem adtam fel. Lehetséges, hogy a túl sok romantikus film teszi, de nap, mint nap elképzelem amint hazaérek fáradtan a busszal, és a házunkban vár engem, és bocsánatot kér, majd minden olyan happy lesz, mint régen volt. Persze csak a képzeletem játszik velem. Mégsem tudom megválaszolni azt, hogy vajon tényleg ez lenne, ha egy ilyen helyzet állna fent? Vajon kibékülnénk, és folytatnánk ott ahol abbahagytuk? Bár, ha a jelenlegi állapotomat nézem, - ami már szinte mondhatni, hogy egyre stabilabb- akkor lehet, hogy megvárnám, míg bocsánatot kér, de szerintem hazaküldeném, ami nem azt jelenti, hogy nem szeretem. Igenis mai napig szeretem, de már nem dobnám el a büszkeségemet azért, hogy vele lehessek. Mégis nagyon sokat gondolok rá. Azt mondják, akit felejteni akarunk, arra gondolunk- én ezt sosem értettem, miért segítene az, ha pont arra a személyre gondolunk, akire nem akarunk? Átéltem már ezt egyszer, vagy esetleg kétszer- bár abban nem vagyok biztos - de nem tudom, hogyan jutottam el arra a szintre ahol már tiszta szívemből kijelenthetem, hogy nem érdekel az illető. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha tökéletes leírás lenne erről, hogyan felejtsünk el egy pasit napok alatt, és hogyan éljük tovább az életünket úgy, hogy ne is hiányozzon. Elszomorít, ha meglátom, mégis legbelül boldogság tölt el, hisz tudom, hogy ez a szomorúság azért van, mert tényleg szeretem, és hogy ez nem csak egy olyan "szeretlek de ettől még ne fogadj rá"- dolog. 

Hazafele az úton már azt is kigondoltam mit írok a tablóképére, amit tőlem kap. Emlékszem, azt mondta, csak akkor adjak neki, ha jónak látom.... és igen,  szeretnék neki képet adni, a lelkiismeretem legalább megnyugszik, és nem fog azon kattogni folyton az agyam, hogy vajon kellett volna? Mi lett volna, ha...?? Nem, elegem van az ilyenfajta kérdésekből. Mostanság nagyon sok ilyen kérdés forgott a fejemben, lassan elég lesz.

Szeretném ráírni:

"Az Életben történjen köztünk bármi,
egyet soha el ne felejts!
Ez a kép semmiről nem tehet... "
 
az eltöltött hónapok emlékére."
 
Szerintem ez pont tökéletes. Nem túl sokatmondó, de mégis érezni lehet belőle, hogy nem felejtem el. Kigondoltam azt is, mivel múltkor közöltem vele, hogy nem akarok a barátja lenni, és hogy nem fogok többet a szemébe nézni, ezért nem személyesen, hanem postán küldöm el neki, egy levéllel csatolva. Nem szeretnék bele sokat írni, hisz az sem biztos, hogy elolvassa, de valljuk be, mégsem bírom ki, hogy valami mást ne fűzzek hozzá. A címével nem lesz baj, hisz azt úgyis tudom, már csak a képre várok, hogy készen legyen. 
Arra is gondoltam, hogy leírom benne, hogy hiányoztak azok a kis viták, veszekedések a kapcsolatunkból, ami sok esetben nem a legjobb. Tudom, nagyon jól hangzik, mégsem az, hisz a veszekedés valamilyen szinten összehoz két embert, a veszekedésnek van egy olyan tulajdonsága, hogy utána egyszerre törik meg a két ember, és értelmesen megbeszélik a dolgokat. Persze, nem azt mondom, hogy folyamatos veszekedéseket akarok, mert gyerekkoromban elég volt minden nap azt hallgatni, nem, csupán apróbb félreértéseket, vitákat. Mert kellenek. 
Gondoltam leírom, hogy mennyi minden benne maradt még ebben a kapcsolatban, mennyi minden beteljesedhetett volna, de ezzel azt a hatást kelteném, hogy még mindig reménykedek, még mindig szeretném folytatni, ami pedig az ő malmára hajtaná a vizet, tehát ilyet nem írok. 

Címkék:

Vissza