Megválaszolatlan kérdések
Elmentél és engem itt hagytál.
De mégsem ez fáj a legjobban, hanem hogy a közös emlékeinket, a fájdalmamat viszont nem vitted magaddal. De miért? - kérdezem én. Miért teszed ezt velem? Miért kínzol még belülről, nap mint nap? Miért jó ez neked? Te boldog vagy így? - Mert én nem.
Én nem. Nem vagyok boldog, sőt ez az érzés rettenetesen kínoz itt belül. Pont ezt akartam elkerülni, féltelek megszeretni, és tudod miért? Hát ezért...mert, tudtam, hogy egyszer itt hagysz. Itt hagysz a fájdalommal és a gondolataimmal együtt. Hányszor de hányszor ígérted, hogy nem fogsz bántani, és látod?- mégis sikerült. Nem akartál bántani, mégis a legnagyobb rúgást tőled kaptam azzal, hogy lemondtál rólam.
Már nem vagyok szerelmes beléd.- azt mondtad. De mond, mi változott? Mit történt abban a 2 hétben amiben nem találkoztunk? Mi? Erre soha nem válaszoltál... és már nem is fogsz. Egyszerűen nem értem. Tényleg nem értem. Inkább mondanád azt, hogy találtál tőlem jobbat, inkább mondanád, hogy van egy lány akivel jobban érzed magad... de akkor is, legalább mondanál valamit. De nem. Te nem mondasz semmit, te lerendezted azzal, hogy már nem szeretsz. És tudod mit? Én még így is szeretlek téged. Még így is, hogy tudom, lemondtál rólam. Még így is, hogy tudom, már nem érdekellek. Még így is, hogy tudom, már nem gondolsz rám. Még így is. Azt mondtad, nálam jobbat nem is kívánhatnál. Akkor mondd, most miért nem vagy velem? Miért mentél el? Miért ontottad a bókjaidat, hogy még jobban fájjon ha elmész? Az utolsó találkozásunknál is dicsértél, és ez a legrosszabb. Miért tetted? Inkább hazudtál volna, inkább mondtad volna, hogy "nézz magadra, hogy nézel ki?undorodom tőled". Még azt is hamarabb feldolgoztam volna, mint ezt.
Annyira szerelmes voltál, mond az hova lett? Azt mondják, a nagy szerelem sose múlik el. Akkor mégsem volt akkora, mint amekkorának mutattad? Egy hatalmas hazugság volt az egész? Nem hiszem el, hogy már nem szeretsz, érted? Nem hiszem el. Lehetetlen....Nem lehet, és kész.
Mi lehetettünk volna a tökéletes pár. Persze egyáltalán nem vagyok hibátlan, sok gonoszságot elkövettem már. Látod, megmondtam, már az elején megmondtam, hogy nem érdemellek meg. Te ezt sosem értetted, mindig kiakadtál. De látod...? Mégis ez van. Ha megérdemelnélek és egy picit is szeretnél, nem adtad volna fel, még mindig velem lennél. Tudod milyen nehéz volt nap mint nap magam ellen küzdeni, hogy ne adjam fel? Tudod?? Dehogy tudod, és nem is érdekel téged. Régen miért voltak olyan boldogok az emberek? Ők sosem adták fel, ha valami nem úgy alakult, akkor pihentették a dolgot, és megbeszélték, és minden jó volt. Boldogan éltek tovább. Ők meg tudták javítani a dolgokat. Mi miért nem? Miért mondtál le rólam, mikor én soha nem tudtam rólad lemondani? Igen, volt rá példa mikor úgy tűnt, de ez csak álca volt, hisz csak féltem, hogy a mindenemmé válsz. És tessék, mégis azzá lettél. Most meg pont e miatt szenvedek. És ha még nem esett volna le, igen még mindig szerelmes vagyok beléd. Vajon megérdemled?...
