Mai nap
Egy átlagos hétfő. Semmi különleges nem történt, mégis hiányérzet kapott el. Mondd, ha annyira nem érdekellek, miért köszönsz nap, mint nap? Miért mosolyogsz rám, úgy mintha misem történt volna, ha még mindig boldogok lennénk? Nem értelek. Én a helyedben tökre másképp reagálnám le a dolgokat. Nem mennék oda ahhoz a lányhoz, nem próbálnék vele jó pofizni, hiszen minek? Ha már nem érdekel, akkor miért gondolnám, hogy tud olyat mondani, ami érdekelhet? Ez butaság. Ha már nem érdekel, akkor már az sem érdekel, amit mond.
Vajon mennyi az esélye annak, hogy pont abban a pillanatban tekintünk a másikra? Pont abban a pillanatban vagyunk ott, mikor a másik is megjelenik? Valahogy nem hiszek a véletlenekben. A sors irányítja ezt... de vajon mit akar ezzel üzenni?
Sokszor hallottam már, ha valaminek vége van, bezárul egy ajtó, de ha az az ajtó bezárul, egy másik kinyílik. Az a baj az emberekkel, hogy túl sokáig bámulják a bezárt ajtót, és nem veszik észre, hogy ez által lehetőséget kaptak egy jobb életre. Vajon miért ilyen ragaszkodó az ember? Miért nem mer belevágni valami újba ami még jót is hozhat?!- nem értem én ezt. Sajnos ehhez még fiatal vagyok. Nem tudok egyik napról a másikra túllépni a dolgokon. Pedig Isten lássa lelkem igyekszem, nagyon is igyekszem.
Szerencsére van jó pár dolog, ami megkönnyíti a helyzetem. Vannak igaz barátaim, akikre akkor is számíthatok, ha éppen a padlón vagyok. Segítenek felvidítani, próbáják elterelni a gondolataimat természetesen még az alkohollal is próbálják csillapítani a fájdalmaimat. Ezért nagyon hálás vagyok az életnek, hogy ilyen barátaim lehetnek.
Köszönöm nektek: Naomi, Daisy, Rina, Esther & Marco és persze Stan.
