Ha író lennék...
Szerintem sokunknak eszébe jutott legalább egyszer, hogy könyvet szeretne írni. Egy könyvet, amibe beleszőheti vágyait, álmait. Hát, az én fejemben is megfordult már párszor. Ha könyvet írhatnék, biztos vagyok benne, hogy romantikusat írnék.
A könyv:
1 fejezet:
Mia egy napsütéses reggelre ébredt, egy romantikus könyvvel a kezében. Ébredés után nem jelentkezett nála a fáradság, de még a rosszkedv egyik formája sem. Hosszú idő óta először boldognak érezte magát. Talán a romantikus könyv teszi, vagy a csiripelő madarak és a napsütés. Mégsem kereste az okokat, egyszerűen csak élvezte, hogy újra boldog lehet. Már kora reggel eldöntötte, mit fog csinálni ezen a napon. Valamitől különlegesnek érezte ezt a napot, pedig a napsütésen kívül semmi különleges nem volt benne. Hétvége volt, így nem kellett iskolába mennie, ami nagyban megkönnyítette helyzetét, hisz nem szívesen találkozott volna exével, Brainnal.- Igaz békével váltak el, ő mégis picit neheztel rá azért, amiért a srác nem bocsájtott meg neki. Tudja, hogy az ő hibája, de azt is tudja, ha megbocsájtott volna neki még a mai napig együtt lennének. Hónapok teltek el azóta, mégsem tudja teljes mértékben elfelejteni Briant. Mintha a lelkéből egy darab kiszakadt volna, ezzel a mondattal: "Elmúlt az irántad érzett szerelmem.". Elég elkeserítő egy mondat. Mia a mai napig nem bírta feldolgozni, hogy a szerelem így, egyik pillanatról a másikra elmúlhat. Ilyen területem még nem olyan tapasztalt, de ha a romantikus filmeket veszi alapul, ott sem múlik el a szerelem pár nap leforgása alatt. Ott is, a nagy szerelemnek valahogy vége szakad, de mikor újra találkoznak, előjön minden, mintha csak tegnap váltak volna el, ezért nem hiszi, hogy ennek a mondatnak van valóságalapja. Már lassan elfogadja a tényt, hogy ennek végleg vége, csak a mondatból sugárzó hazugságot nem bírja elfogadni. Nem érti, miért kell a másik szemébe hazudni, mikor annyi is elég lett volna, hogy : "Bocsi, nem akarom folytatni, nekem ez így nem megy".
Így, hogy szombatot írunk, nem kell attól tartania, hogy összefut vele. Lassan egészségtelennek gondolja, hogy folyton az exe jár a fejében, de valahogy minden nap nála lyukad ki a gondolatmenete. Igyekszik így is boldog lenni, de ha nem, legalább annak tűnni. Próbálkozik új embereket megismerni, de valahogy mégis mindig azt veszi észre, hogy olyanokat vonz be akik ha nem is teljesen, de elég erőteljesen hasonlítanak rá. Ez az ami egyáltalán nem segít neki a felejtésben. Talán fel kellene hagynia a pasizással egy időre. Akkor mégis mit csináljon? Mivel vonja el a figyelmét a sok problémáiról? Szombat van, tehát azt csinálhatna, amihez éppen kedve szottyan, mégis mint mindig a múlton rágódik. Ez nem az a hozzáállás, ami előrébb vinné az úton. - Kimászik az ágyból, lemegy a napsütéses, halk zenével körbelengő konyhába. Elkészíti magának a kedvenc reggeli kávécskáját, és a plédjével betakarózva leül az ebédlőben lévő székbe. Kinéz az ablakon, majd elmélázik. Közben az édesanyja halk léptekkel mögé oson, és egy hatalmas cuppanós puszit nyom az arcára. Ez a gesztus még jobban felvidítja a lelkét. Mamája szinte mindig tudja, mikor mi esne neki a legjobban.
....
Belekezdtem, de nem folytatom tovább az írását... sok mindenbe belekeztem életemben és sok mindent hagytam félbe, csak azokat folytatom amik tényleg fontosak, és az elég ritka. Egyszer vmit tényleg végig csináltam, semmivel sem lett jobb tőle az életem. Végigcsináltam, de még így is kudarcot vallottam. Ezért szoktam félbehagyni a dolgokat. A kudarc érzése a legrosszabb. Főleg, ha nem tudod mit rontottál el......