Ez nem az a lány
Újabb diákigazgató választás....
Igazán élveztem, tényleg. Végre őszinte mosoly lepte el az arcomat. Nevettem, olyan igazi belső nevetés volt. Mintha visszaszellemültem volna egy gyermek testébe. Nagyon élveztem. Jó volt őket nézni, ahogy kiálltak, és táncoltak. Egy évvel ezelőtt, mi voltunk ugyanott. Érdekes, ahogyan repül az idő. Egy éve volt. Egy év. Rettentő kevés, de egyben hosszú idő is. Természetesen viszonyítás kérdése az egész. Leírni nem tudnám mennyi minden történt velem ebben az évben. Az is igaz, hogy a felére már szinte nem is emlékszem, de a legfontosabbakat sosem felejtem.
Emlékszem akkor is milyen boldog voltam. Egész nap mosolyogtam. Egy évvel ezelőtt egy felszabadult, őszintén boldog lány voltam. Azóta ez megváltozott. Egyre kevésbé érzem magam jól a bőrömben. Persze, a külső hatások miatt. Egyre gonoszabb, és egyre lekezelőbb lettem az elmúlt időben. Eddig fel sem tűnt. Szinte 180°-os fordulatot vettem. Lassan odáig fajul ez az egész, hogy már én nem bírom elviselni magam. Eddig el voltam vakulva teljesen. Ha csak az elmúlt pár hónapot vesszük alapul, hány, de hány embert bántottam meg, hány, de hány barátot vesztettem el. Már bele se merek gondolni. Egy rettentő önző, és bunkó emberré váltam. Vajon mitől? Folyton panaszkodtam, hogy milyen gonoszul bánnak velem, de azt észre se vettem, hogy én hogyan viselkedek másokkal...
Újra az a lány akarok lenni. Nem mások miatt, magam miatt. Az elmúlt időben, folyton dicsérgetem magam, de vajon mire fel? Szinte semmit nem tudok felmutatni. Mindig csak azt hallgattam, legyen önbizalmad. Tessék, lett. Mégis azt érzem, sokkal, de sokkal rosszabb lett ezzel minden. A barátaim eltávolodtak tőlem, ami egyébként érthető, hisz jelen pillanatban én sem barátkoznék saját magammal. A kedvem sem a régi, nagyon eltértem az igazi valómtól. Vajon, hogy találhatnék vissza? Én nem akarok ez a nő lenni.
Ez nem én vagyok....