Emlékek
Négy és fél hónapja vagyok együtt Martinnal. Ebben a kevésnek tűnő időben, rengeteg mindent csináltunk. Április 17.-én jöttünk össze, mikor egy játszótéren voltunk. Imádom hintázni így mi mást is csinálhattam volna azon a napon, mint ezt. Próbáltuk elterelni a témát a kapcsolatról, de valahogy mindig ide lyukadtunk ki mert szerettük volna tudni, hogy mi lesz... Amikor döntened kell valamiben, elég ha a közeledben van egy 5 v 10ft-os és feldobod.Természetesen eldöntöd melyik odala melyiket jelképzei. Aztán rádöbbensz abban a pár pillanatban míg az fent forog a levegőben, hogy melyik oldalának is drukkolsz. Ekkor már nem is az a fontos, hogyan érkezik le a földre, mert még mielőtt leesik tudni fogod mit szeretnél. Hát nálunk ez majdnem így volt, csak mi szempillával kívántunk. Megbeszéltük, ha fent lesz, akkor összejövünk, ha lent akkor nem... Igazság szerint rajtam múlt az egész, mert én mondtam azt, hogy egy kicsit egyedül szeretnék lenni a Tylerrel való szíkatás után... aztán asors közbeszólt... és igen, míg szorítod és szorítod a szempillát, addig eldől melyik oldalnak is drukkolsz... ekkor már én is tudtam, de megvártam mi lesz. A sors is így akarta, vagy legalábbis gondolom, mert a szempilla fent volt. Milyen érdekes, hogy egy aprócska kis tárgy kell ahhoz, hogy biztos légy valamiben. Ezután a suliban már le se tagadhattuk, hogy mi együtt vagyunk, mert szinte sugárzott rólunk.
Április 19. A Csütörtök.
Beültünk Martinnal a szóda presszóba ahol ott volt nővérem Ashley és a volt barátja, Dustin. Dustin nem maradt sokáig, mert pont aznap volt valami az egyetemen ami miatt ki kellett öltöznie. Anyira nem foglalkoztatott a dolog, hogy mi lehet az, így nem jegyeztem meg. Ebben a napban nem sok különlegesség volt, csak az, hogy én Martinnal lehetek. Elég jól éreztem magam az este folyamán, másnapra nem kellett tanulnom, így bent maradhattam az utolsó buszig. Emlékszem annyira hihetetlen volt számomra, hogy mi együtt vagyunk. Nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni, így mindig meglepetésként ért, hogy megcsókol.
A legnagyobb esemény amire ketten mentünk el, az május 1.-én volt mikor felvonatoztunk Pestre Button miatt. Életem egyik legszebb élménye volt. Hallhattam élőben egy Forma-1-es autót, láthattam Buttont is, ráadásul Martinnal voltam. Nagyon élveztem, igaz elég korán indultunk fel de tallkoztunk előtte másik nővéremékkel. Igaz az időjárás nagyban befolyásolta a dolgot, így nem maradtunk olyan sokáig mint terveztük, mert nagyon meleg volt, de leírhatatlanul élveztem.
Május 2.
Iskola után fogorvoshoz kellett mennem, mert napokon keresztül fájt a fogam, és a gyógyszer sem segített. Még régebben ezt a fogamat gyökérkezelték, így nem lett volna szabad fájnia. Megkértem Martint, hogy jöjjön el velem a fogorvoshoz, mert egyedül félek. Sosem szerettem oda járni, már a szagtól rosszul vagyok, ami körbelengi az egész épületet. Előző nap ki kellett váltanom egy gyógyszert, hogy a gyulladás lemenjen róla, és egyszerűbb legyen vele bárit csinálni. Martint nem engedte be a doktorúr, így kint várakozott, míg kihúzta a fogam. Természetesen kaptam érzéstelenítőt, de így is eléggé fájt. Ezután 2 lehetőségünk volt, vagy elmegyünk hozzánk, hiszen féltávnál vagyunk, vagy visszamegyünk Miskolcra. Meggyőztem Martint, hogy inkább nálunk legyünk. Ne votl nehéz, hiszen ő is szerette volna. Így nálunk kötöttünk ki, bár nem így képzeltem azt a napot, mikor először van nálunk. A seb, nem akart gyógyulni, folyamatosan csak vérzett. Nagyon rossz volt így egész nap. Arról nem is beszélve, hogy enni sem tudtam, se beszélni nagyon. Mondjuk ez utóbbi jobban zavart, hiszen rengeteget szoktam beszélni. De emlékszem milyen aranyos volt, próbált mindenben segíteni, ott volt mellettem. Látta, hogy szenvedek de próbált mindent megtenni annak érdekében, hogy nekem jobb legyen. Sajnos így még csókolózni sem lehetett... Elég elkeserítő volt. Mivel nagyon örültünk a másiknak, így nem akartunk elválni egy hamar, ezért eldöntöttük, hogy az utolsó busszal a tizenegyórásival megy haza. Este kikisértem a buszmegállóba, hogy ne menjen egyedül, hiszen a környéket sem ismeri. Épp elöttünk ment el a busz, na akkor mit csináljunk? Képes lett volna hazagyalogolni, de én nem engedtem hiszen 15kilométer az mésem olyan kevés, főleg nem ajánlatos pár helyen ilyenkor egyedül sétálni. Így visszasétáltunk hozzánk, anya meg felébredt, megkérdezte mi legyen. Ha olyan hatalmas probléma lett volna, hogy nálunka lszik, akkor anya hazavitte volna, de nem így lett. Életemben először vittem haza Martint és máris nálunk aludt. Picit durva, de persze nem így volt tervbe véve. Boldogított a tény, hogy velem alszik, de a fájdalmamon és a vérrel teli számon nem sokat segített. Próbáltam aludni, talán sikerült pár órácskát, de azt is nehezen. Este még megbeszéltük, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy nálunk volt, így az egyik hajnali busszal hazamegy, mert aznap még iskola is volt. Ha jól emlékszem az öt órásival ment haza. Még reggelre sem múlt el, sőt egyre jobban vérzett a fogínyem. Rettenetes volt, mintha vámpír lennék, és vért kellene innom. Nem is mertem belegondolni, vajon mennyit nyelhettem le belőle.... biztos rengeteget. Reggel megkerestem anyát a hírrel, hogy a seb semmivel sem húzódott össze, így visszamentünk a fogorvoshoz. Szépen összevarrta az ínyemet, és adottt egy időpontot egy hétre rá, mikor kell kiszedésre jönnöm. Mondanom sem kell ettől is paráztam rendesen, de ettől aztán tényleg nem kellett volna. Életemben először ültem abban a székben, hogy nem fáj amit éppen a fogammal v éppen az ínyemmel művel. Aznap iskolába sem mentem, mert nem votl egy leányálom az a nap sem. Természetesen nem volt olyan rossz, mint az előző nap. Végülis minden rosszban van valami jó, hiszen nem mentem aznap suliba, ami annyit tezs, hogy lemaradtam egy biológiai tételes dolgozatról, amit még a vonaton felfelé próbáltam tanulgatni több kevesebb sikerrel. Féltem is ettől a dolgogattól, mert tisztában voltam vele, hogy nem tanultam meg rendesen az anyagot, és hogy ezzel csak a jegyemet fogom lerontani. De ezzel a foggal, az is megoldódott ;)
Bár lehetett volna kevésbé fájdalmas megoldás is rá, de túléltem. Azóta legalább nem szenvedek a fogammal. Egy ideig biztos nem kell fogorvoshoz járnom...