Egy szép délután
Egy újabb hét telt el.
Ez a hét sem volt, olyan unalmas, de még borzalmasnak sem mondanám. A szerdai délelőttöm valami borzalom volt, folyamatosan felhúzzák az embert a suliban. A fakultációm előtt még volt egy hittan órám, ami elég tűrhetős volt, ráadásul imádkoztunk is ami nagyban segített a helyzetemen. Én személy szerint belevettem az imádságomba, hogy "Istenem add, hogy jobb délutánom legyen, mint amilyen délelőttöm volt". Az imádságom meghallgatásra talált. . Beszéltem Adannel, hátha tudunk találkozni. Ő sajnos dolgozott, így ez sem jött össze, de mindezek ellenére nem haragudtam rá. Tudtam, hogy sokat kell másnapra tanulni, de valahogy mégsem akartam hazamenni, csinálni akartam valamit. Már kezdtem kétségbeesni, hogy senki nem ér rám, mikor hatalmas meglepetésemre kaptam egy sms-t Martintól. Először nem is értettem, mit akar, hisz egy válasz sms-nek tűnt az egész, tudtam, hogy én nem írtam neki, de elbizonytalanodtam, hogy nem e egyik barátnőm küldte neki. Aztán rájöttem, hogy ez lehetetlen, hisz az elmúlt időben nem említettem nekik a nevét sem.
Ennyire jó délutánról még csak nem is álmodtam, nem hogy még imádkozzak érte.
Igaz reggel vele álmodtam, ami inkább mondható rémálomnak mint szépnek. A lényege, hogy egy - számomra utálatos - csajjal volt az este. Arra sajnos nem emlékszem, hogy álmomban szellemként vagy valódi emberként voltam jelen, de azt tudom, hogy egyik barátjának mesélte az éjszaka eseményeit. Mikor végighallgattam felriadtam az éjszaka közepén, hogy ez mennyire rossz érzés számomra, mikor még mindig szeretem. Visszatérve a délutánomra, azt az smst nem is tudtam megfejteni, de annyi volt a lényege, hogy ő szívesen találkozik velem, és ha gondolom, várjam meg a portán, fél4kor végez. Nekem is fakultációm volt, ráadásul a vele szembe lévő teremben, és most valahogy nekünk is, fél4ig tartott, pedig csak 3ig szokott. Nem is kerestem az okot, hisz volt nagyobb problémám is. Elég rendesen megijesztett az sms, nem tudtam, mit akar mondani. Vajon a levelemre akar válaszolni? Vagy csak véleményt nyilvánítani? Vagy végleg le akarja zárni, csak személyesen? Nem tudtam rájönni, de az ideg marcangolta a gyomrom, így bevettem egy nyugtató hatású tablettát is, amit még az orvosom írt fel- szerencsére volt nálam egy utolsó darab. Nagy nehezen elérkezett a fél4, már csörget is, hogy hol vagyok. Kimegyek a teremből, látom, hogy engem vár. Jó érzés kapott el, hogy újra én vagyok az a lány, akire vár, akivel beszélgetni szeretne. Aztán kiderül.... Ő csak azt hitte, hogy amit kapott sms-t azt tőlem kapta. Az én nevemet képzelte az elküldött szó mellé, miközben nem tőlem kapta. Nekem reagált, nem annak, aki valójában küldte. Hát nem sorsszerű? Először az, hogy Adan nem ér rám, majd az utolsó szem bogyó, ami a táskámban volt, aztán egy olyan sms, amit nem is nekem írt, mégis nekem válaszolt? Hát nem a sors akarta így, hogy újra beszélgessünk?? Tényleg, azt hitte, hogy én írtam neki az smst, mert mikor kimentünk a suli elé, akkor is állította, hogy kapott egy sms-t tőlem, meg is mutatta, majd később észrevettük közösen, hogy valóban kapott egy sms-t, de nem tőlem, valami random csajtól. Jót nevettünk rajta, majd rá kellett jönnünk, egyikőnk sem akart beszélni a másikkal. Aztán valahogy mégis csak lekísért a búzatérig. Útközben bolondoztunk egyet, végre szívemből nevettem, nem csaj megjátszásból, és tényleg boldognak éreztem magam. Elmondta a véleményét a levélről, bár inkább a külalakkal foglalkozott, elmondta, hogy az írásom is tükrözi az önbizalomhiányomat, mégis ennek ellenére, ugyanúgy kihasználom a teret az írásomhoz, és ugyanannyi sorközt hagyok ki a sorok között, mint egy átlagos ember. Tehát, ugyanaz az elvárásom, mint minden embernek, csak mégis ott van az a fránya kevés önbizalom. Folyamatosan kérdezgette, hogy miért nem hiszem el, hogy szép vagyok, és hogy nagy dolgok véghezvitelére vagyok képes? Unom már az ilyenfajta kérdéseit, és nem a mai napig sem tudok rá válaszolni. Én ilyen vagyok, és kész. Ezen nem könnyű változtatni, de álljunk, csak meg egy percre- mi van ha nem is akarok? Miért kellene nekem egy öntelt libának lennem? Mi van akkor, ha nekem így a jó? ....
Ennek ellenére azonban nagyon jól éreztem magam azon a délutánon. Nagyon sokat sétáltunk, beszélgettünk. Elmentünk arra a helyre, ahol régen olyan boldogok voltunk, ahol megbeszéltük, hogy ha nem is augusztus 20.-án de vmikor a nyáron elmegyünk Debrecenbe csak úgy, körbe nézni kivenni egy hotel szobát, és ott lenni. Ott tényleg éreztem mennyire boldog vagyok. Imádtam azt a helyet, gondolkodtam rajta, hogy vmelyik nap elnézek oda, persze egyedül, de így hogy beszélő viszonyban voltunk szerdán elmentünk együtt. Jó érzés volt, igaz megváltozott azóta, mert építettek rá egy műfüves pályát, de nem baj, attól még ugyanaz a hely. Aztán lekéstem e 6os buszomat, és 6:40kor jött a következő. Mivel nem akartam felmenni hozzájuk, és a városba meg nem akartunk bemenni, így kisétáltunk a tescoig, ott pedig leültünk beszélgetni. A jövőnkről, az érettségiről és ilyesmikről, mégis jó volt a társaságában lenni. Teljesen elment az idő, így csak a fél8ast értem el hazafelé. Mosollyal az arcomon szálltam fel a buszra. Ez a mosoly tényleg őszinte volt. *-*
Azonban néha mást mondott, mint amit a testbeszéde érzékeltetett. Néha maga ellen beszélt. Szval, nem tudom mit szeretne. Bonyolult egy srác. Közel enged majd eltol. Vajon mit akar? Idegesít nagyon, főleg úgy, hogy próbáltam végleg lezárni, de így hogyan? .... :(