A levél...
Igen tudom, tanulnom kellene... de valahogy még sincs hozzá kedvem. Így inkább írok valamit, gondoltam hátha segít, és utána majd nekikezdhetek a tanulásnak. Egész nap az járt a fejemben, hogy írni akarok, írni, de nem tudom pontosan miről.
Ma feladtam a levelet, amit Martinnak küldtem. Kíváncsi lennék, a reakciójára mikor megkapja és elolvassa. A fejemben valahogy a következőképpen játszódott le:
Hazaér nagy fáradtan, leül a konyhában lévő székre. Megpihen, majd megkérdezi a szüleit a nap eseményeiről. Ők elmesélik mi történt velük, miközben az anyukája éppen a vacsorát főzi. Szépen megvacsoráznak, majd az anyukája átnyújtja neki a levelet. Martin ránéz, és ledöbben. Majd az édesanyjára néz, és újra vissza a borítékra. Gondolkodik. Csak nézi, és nézi. Vajon mi lehet benne? Nem meri felbontani. Biztos olyasmi, amit jobb, ha inkább nem olvas el. Aztán a levéllel a kezében-csendben bevonul a szobájába. Leteszi az íróasztalára, majd leül az ágyára. Még mindig nem meri kibontani, még mindig csak azon gondolkodik, vajon mi lehet benne. Majd pár perc néma bámulás után elveszi a levelet és visszaül a helyére. Felbontja, a szíve erősebben ver, fél, hogy valami rossz hírt fog hozni. Erőt vesz magán, majd elolvassa. Lassan szóról szóra végigolvassa a levelet. Majd tudatosul benne, ezt neki írták. Az elején jókat mosolyog rajta, majd egy picit bekönnyezik. Abbahagyja egy picit az olvasását. Felnéz, és elmélázik. Visszagondol a múltra mikor minden szép és jó volt. Majd szépen lassan eljut odáig a történetben, hogy ennek is vége szakadt. Elmegy a kedve. Mégis folytatja a megkezdett levelet. Ezt követően rádöbben, nem gonoszságból írták neki, csupán lezárásképpen, és búcsúzóul. Végigolvassa, majd a borítékban megtalálja a neki szánt képet. Nézi egy ideig. Nem tudja eldönteni mit kezdjen vele. Vajon megtartsa, vagy dobja ki egyből? Nem tud dönteni. Hosszú perceken keresztül csak gondolkodik, de nem jut semmire. Eközben a szüleit egyre jobban érdekli, mi található a levélben. Mégsem mennek be hozzá, mégsem zavarják meg. Talán jobb is ez így. Martin sok sok perc elteltével sem jut semmire, ezért úgy dönt, elteszi a levelet a képpel együtt. Valahová jó mélyre, ahol senkit sem zavar. Talán ha majd kitalálja, eldönti a sorsát....
Nem állítom, hogy így fog lezajlódni az esemény, de erre rajta kívül senki sem tud választ adni. Talán még jobb is, hogy így gondolom. Talán ez csak egy "legjobb" verzió. Talán el sem olvassa, vagy talán megszabadul tőle. Talán el sem veszi az édesanyjától a levelet, mikor észreveszi ezt tőlem kapta. Sokféle verzió létezik, de mégis remélem, nem hajítja ki egyből. Reményeim szerint többre értékel annál, hogy ezt kidobja.
A levél feladását megelőzőleg, rányomtam az utolsó csókom a borítékra. Hatalmas szeretettel írtam ezt a levelet, és remélem ez érezhetővé is vált. Könnyes szemmel, de elengedtem az egykor még boldogsággal feltöltött, fájó múltamat. Már csak egy emlék maradt számomra, amit sosem élhetek meg újra.
Mintha csak egy romantikus könyvet olvastam volna. Voltak benne rosszabb, és kevésbé rosszabb fejezetek is. Valahogy mégis csak a jók maradtak meg belőle. Egy tökéletes regény, kis tragédiával ötvözve. Ez volt a mi közös életünk.
Még ha átdolgoznánk, sem vihetnénk újra színpadra...