A beszélgetés
Tylerrel tegnap nagyon jót beszélgettünk... hiányoljuk egymást az életünkből, bár tudjuk, hogy nem lehetünk együtt..Ennek sok oka is van... Az egyik a sok közül, hogy nekem boldog párkapcsolatom van, amibe jó lenne nem belegabalyodni és elveszteni, valamint ha a szinglik életét élném sem lehetne folytatni. Hiszen azért váltunk el, mert én ki akarom élni magam, szórakozni bulizgatni, mint ahogy velem egykorúak teszik. Jó, most felmerül egy kérdés, akkor miért vagyok megint kapcsolatban?-Igazság szerint én sem értem. Olyan gyorsan történtek az események Martinnal, hogy nem gondoltam bele, mert életemben másodszor a szívemre hallgattam és nem pedig az eszemre. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szeretem, és hogy megbántam, hogy vele összejöttem, sőt ez egyáltalán nem így van. Egyszerűen csak, élni szerettem volna, és ez a kapcsolat rossz időben kezdődött el. Pont ott tartottam, hogy végre bulizok olyan baromságokat csinálok, mint még soha. Épp, hogy elkezdtem volna kiélni magam, de már összejöttem Martinnal. Presze boldog vagyok vele, és tényleg mindent amit szeretnék megkapok tőle, semmi panaszom nem lehet. -Egyszer említettem meg neki, hogy szeretnék majd egy pókot, és pár napra rá vett nekem egyet. -Minden egyes alkalommal mikor Tylerrel vagyok, felmerül a kérdés vajon lesz folytatása?! Én személy szerint hiszek benne, Tyler kevésbé, bár ő is szeretné. A múltkor kimentünk a Mályi-tóra és vagy 6-8 órát együtt töltöttünk és csak beszélgettünk, és beszélgettünk. Nagyon jó volt végre kitárni a lelkem és elmesélni mindent neki ami akkor kavargott bennem. Persze ő is elmesélte benne mi zajlott le, mikor együtt voltunk. Nagyon sok mindent megtudtunk, és kiderült, hogy egyszerűen csak beszélnünk kellett volna erről az egészről egymással. Ez az, ami nem történt meg akkor. Hát, ebből is tanultunk valamit. Mint később kiderült, ugyanúgy gondoltuk az egészet, de egyikőnk sem mert beszélni róla, mert mi van ha a másik nem így érez?! Az ember fél attól, hogy elveszíti a másikat. Ráadásul attól még jobban, hogy közben leleplezi önmagát, és úgy lesz vége. Ha megtudja, hogy a másik hogy érez, és e miatt les vége. Én ezt nem akartam, akkor inkább így legyen vége. Persze én mai napig hiszem, hogy ennek lesz folytatása, mert ennek így nem lehet vége. Bosszant az a tény is, hogy én mondtam ki a végszót, én döntöttem el, és így magamat hibáztatom. Egyszerűbb lenne őt hibáztatni, de nem ő volt a hibás. Tegnap, bár mondjuk az túlzás hogy tegnap, ma hajnali 4ig bezsélgettünk kint az udvaron miközben a földön feküdve csillagokat néztünk. Rádöbbentünk, hogy a szívünknek nem tesz jót, ha mi így találkozunk, miközben tudjuk, hogy nem lehet ebből (jelenleg) kapcsolat. Így először arra jutottunk, hogy véglegesen megszakítjuk a kapcoslatot, nem beszélünk egymással soha többet, és ha a sorsunk úgy van megírva, akkor egyszer úgyis egy helyen leszünk egy időben. Akkor végre tudni fogjuk, hogy minket egymásnak teremtettek. Nagyon szép is lenne, de ott van az a bizonyos rossz oldala az egésznek, hogy mi van ha épp akkor beszélünk utoljára? Ha soha többet nem találkozunk, beszélünk a másikkal? Képesek vagyunk rá? Próbáltuk már párszor, eddig a tapasztalat nem azt mutatja, hogy erre képesek lennénk. Akkor mi lehet a jó megoldás? Ha nem beszélünk, egy idő múlva kevesebbet gondolunk a másikra elhidegülünk egymástól és ennek vége. Sokféle lehetőség létezik. Az is lehet, hogy nembezsélünk, de továbbra is megmarad ez az érzés mindkettőnkben, az is lehet, hogy csak az egyikőnkben. Sose lehet tudni. A tavon azt is megbeszéltük a múltkor, hogy 3-4 év múlva ott folytatjuk ahol abbahagytuk. Ez lehetséges? Lehetséges, hogy addig nem találunk senkit aki fontosabb lesz a másiknál? 3-4 év nagyon sok idő, és ő most 26 3-4 év múlva 30körül lesz, akkor meg már neki családra lenne szüksége, és egy végleges döntésre. Persze, elterveztük a tavon, hogy 3-4 év múlva összejövünk és életünk hátralévő részt együtt fogjuk eltölteni. Lesz egy szép kék szemű kisfiúnk, de azt sem bánjuk ha ikrek és egy kisfiú illetve egy kislány. Tudom, butaságnak tűnik. Miért is ne tűnne annak? Az emberek nem hisznek az ilyenekben. Én hiszek benne, bár tudom, hogy az élet kifűrkészhetetlen, soha nem tudjuk meg mi a sorsunk, és hogy hova vezet. Ez a téma ismét előjött ma hajnalban is.
TÚL SZÉP, HOGY IGAZ LEGYEN!!!!!
Vajon a sorsunkat mi alakítjuk, vagy a sorsunk alakít minket? Vajon a döntéseink vagy a véletlenek irányítják a sorsunkat? Ezekre a kérdésekre senki sem tudja a pontos választ. Mindenki csak találgat. Így hiába tervezzük meg mi a jövőnket, ha nem így van megírva a sorsunk, akkor úgysem az lesz amit mi most elterveztünk. Így abban maradtunk, ami kevésbé rossz mindkettőnknek, hogy nem veszítjük el a másikat, csak éppen addig nem nagyon beszélünk a másikkal-találkozni pedig tényleg nem- míg én Martinnal vagyok. Aztán pedig majd találkozunk, leülünk és újra átrágjuk ezt az egészet. Kíváncsiak vagyunk, hogy addig vajon változik bármi is? Nem tudom meddig leszek Martinnal, természetesen azért mert tudni akarom hogyan tovább Tylerrel azért nem szakítok Martinnal, mert fontos nekem. De a kíváncsiság bennem van.
Kíváncsi vagyok elmúlik e, és ha igen mikor?Kíváncsi vagyok lehetséges, hogy xhónapig v netalántán évig megmaradjon ez az érzés mindkettőnkben? Egyben biztos vagyok, ez nem szerelem... ez sokkal másabb... de nem is barátság, mert attól jóval több... Vajon mi lehet ez? Egy egyszerű szeretet? Vonzódás? Vágyódás? Vagy mi?...
Remélem egyszer ez is kiderül... ;)